A világon elsőként a Csongrád megyei Tömörkényen épült ki a hagyományosnál lényegesen nagyobb sávszélességet elérhetővé tevő Ethernet over Coax – Cascade (EoC-C) típusú távközlési hálózat. Körmöczi Béla, a rendszert üzemeltető Opticon Kft. vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az ötszáz végpontot tartalmazó mintarendszer és az országos gerinchálózathoz történő kapcsolódás kiépítésének teljes költsége 34-36 millió forint volt.
Az EoC-C típusú hálózat kiépítése és üzemeltetésének költsége lényegesen kedvezőbb a hagyományos hálózatokénál, így az előfizetők a triple play – internetet, kábeltévét és telefont kínáló – szolgáltatást a piaci áraknál mintegy 25 százalékkal olcsóbban vehetik igénybe – tudatta az ügyvezető igazgató. A finn Teleste csoport EoC-C technológiája szinte az összes előfizetőnek gyakorlatilag korlátlan, 100 Mbit/másodperces sávszélességet biztosít – tudatta Pester Attila, a rendszer kiépítésében résztvevő HFC Technologies Kft. munkatársa.
Az EoC-C technológia könnyen telepíthető gyakorlatilag az összes kábeltelevíziós hálózaton és rendkívül jó zajtűrő képességének köszönhetően olcsón üzemeltethető – ismertette a rendszer előnyeit a szakember. Az EoC-C technológia az erősáramú rendszereken működő adatforgalmi technológiákat ülteti át a kábeltelevíziós hálózatra és viszonylag csekély további ráfordítással továbbfejleszthető optikai hálózattá – mondta Pester Attila.
MTI 2006. 12. 22.