PÉNZBEN MÉRHETŐ KÁRT OKOZ A SPAM
Egy száz fős magyar vállalat munkatársai naponta átlagosan 40 kéretlen emailt kapnak a szakértői statisztikák szerint, és ezekkel egyenként mintegy 10 másodpercet foglalkoznak: 2500 forintos óránkénti munkaerőköltséggel számolva a levélszemét így havi 600 000 forint kárt okoz a cégnek, amit egy sikeres vírus- vagy adathalász támadás további súlyos összegekkel terhelhet. Bódis Ákos, a levélszemét szűrő szoftverekkel foglalkozó Yellow Cube 2000 Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: az USA-ban minden tíz internetes levél közül 9 spam. Magyarországon még nem ennyire rossz a helyzet, de a kéretlen levelek aránya egyre inkább közelíti a nemzetközi szintet. Több magyar internetszolgáltató esetében már 45-80 százalékos az arány. Az eseményen elhangzott: mivel a spammerek folyamatosan tesztelik és kijátsszák a szűrő szoftvereket, a felhasználó akkor jár el helyesen, ha többet is alkalmaz ezek közül. A spamküldés fejlődéséről elhangzott, hogy valószínűleg már a közeljövőben tömegessé válhat a levélszemét az internetes telefónia és mobiltávközlés területén is. Ha ugyanis a spam küldésének kedvez egy technológia, akkor azon a területen biztosan megjelenik valamilyen, például SMS vagy MMS formájában a levélszemét.