HTE Tisztújító Közgyűlés 2008
2008. április 17-i Tisztújító Közgyűlésen a tagság küldöttei megválasztják a következő három évre az Egyesület elnökét, alelnökeit, főtitkárát, főtitkárhelyetteseit, díj, gazdasági, ifjúsági, külügyi és tudományos bizottsági elnökeit és a Választmány további öt tagját, valamint az ellenőrző és az etikai bizottságok elnökeit és tagjait. A tisztújítást Hazay István vezette Jelölő Bizottság készíti elő, amely a tagság véleményeit gyűjtve és összegezve terjeszti elő javaslatát. Az Egyesület elnökének Sallai Gyula professzort ajánlják, aki 2005 óta tölti be e posztot.
Sallai Gyula elgondolásai a HTE következő éveiről
Vállalom a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület elnöki posztjára való jelölésem a lehetséges második három éves ciklusra. Köszönöm a Választmánynak, a Titkárságnak és minden aktív egyesületi tagnak odaadó munkáját, és minden támogatónknak azt a segítséget, amellyel sikerült Egyesületünk értékeit megőrizni. A 2005-ben megfogalmazott célkitűzéseimet, azok teljesüléseit és elmaradásait figyelembe véve, elgondolásaimat az alábbiakban összegzem:
1. Az Egyesület Alapszabálya szerint a hírközlés, az informatika és a rokon területek szakmai egyesülete, „feladata felkészítés a technikai-technológiai váltásokra, az információs és kommunikációs technológiák konvergenciája kibontakozásának, az információs társadalom megvalósulásának elősegítése”. Az elmúlt években a konvergencia folyamata kiszélesedett, mára a médiatechnológiákat, a tartalomipart természetszerűleg felöleli, a folyamat tovább társadalmasodik, kiterjedve az üzleti, pénzügyi folyamatokra, közigazgatásra, tudásmenedzsmentre. Tevékenységünk és tagságunk ilyen irányú szélesítését, különösen a multimédia, médiainformatika területén kiemelt jelentőségűnek tekintem, mind egyesületünk szakmai céljainak megvalósítása, mind tömegbázisunk, gazdasági potenciálunk megerősítése szempontjából.
2. A HTE alapvetően „a kutató, fejlesztő, gyártó, szolgáltató, üzemeltető, oktató, szabályozó, forgalmazó és alkalmazó műszaki, közgazdasági és jogi szakemberek közössége”. Az Egyesületet, szakosztályait a személyes kötődések, elkötelezettségek virágoztatták fel, illetve segítették át a nehézségeken. Mint az elmúlt években, a jövőben is fontosnak tartom e kötődések erősítését, elismerését, és kiemelem ebben a HTE alapításának 2009-ben esedékes 60 éves évfordulója kapcsán az elmúlt évtizedekre való méltó visszaemlékezés szerepét.
3. A HTE közhasznú céljai között „a tagok szakismeretének bővítése, a hazai és külföldi műszaki, tudományos eredmények megismertetése, valamint szakmai kapcsolatok létesítése” az egyéni tagok számára közvetlenül kamatoztathatóak, azonban közvetve hasznosak jogi tagjaink számára is. Konferenciáink, klubösszejöveteleink, roadshow-k szervezésében sikerült előre lépnünk, ezek folytatásával, nagy nemzetközi konferenciák rendezésének további felvállalásával ezentúl is szeretnénk eredményesen hozzájárulni tagtársaink szakmai felkészültségének karbantartásához, szemléletének alakításához, trendlátásához, ezzel segítve a jogi tagok ilyen igényeinek kielégítését is.
4. Az Egyesület szolgáltatásait minden tagjának nyújtja, ezen belül kitűzött céljainkkal összhangban kiemelten kezeltük a fiatal szakemberek és kis- és középvállalkozások szempontjait. Sikerült támogatást szereznünk kis- és középvállalatok lehetőségeinek bemutatásához és terjesztéséhez, egyesületünk folyóiratának folyamatos megjelenéséhez, színvonalának emeléséhez, különféle szakmai rendezvényeink és őszi kongresszusaink megszervezéséhez, tagnyilvántartásunk korszerűsítéséhez. Pályázati tevékenységünkre, és szolgáltatásaink ezen alapuló fejlődésére a jövőben is nagy figyelmet indokolt fordítani.
5. Bár értünk el eredményeket, fontos, hogy az eddigieknél jobban aknázzuk ki az Egyesület sajátos, semleges társadalmi és szakmai helyzetéből fakadó lehetőségeket, beleértve független szakértői munkák végzését, kutatás-fejlesztési, innovációs és tudásmenedzselési feladatok koordinálását, jogszabályok, szabályzatok véleményezését, szakvélemények készítésének vállalását.
6. Bár szakmai aktivitásunk növekedett, ez taglétszámunk növekedésében egyelőre nem igazolódott. Ezért a következő években kiemelt súlyt kívánok helyezni tagságunk szélesítésére, szakmai összetételének színesítésére, korösszetételének javítására, különösen a fiatalok körében az Egyesület értékeinek népszerűsítésére.
7. Szakmánk és társadalmi környezetünk egyaránt dinamikusan változik, ami egy megújulásra mindig képes Egyesületet kíván. Ebben az Egyesület vezetésének szerepét kiemelten fontosnak tartom. A kihívásoknak az egymásba vetett bizalom és egymás iránti megbecsülés bázisán folytatott viták során megtalált minőségi válaszok és azok hatékony végrehajtása útján felelhetünk meg. Az Egyesület elnökeként továbbra is ennek szellemében szeretnék munkálkodni.

Budapest, 2008. március
Dr. Sallai Gyula
Dr. Sallai Gyula