Az internetezők számának értelmezése az ismert adatok tükrében
Ebben az írásban a szerző szándéka körbejárni az „internetezők” kapcsán felmerült és kialakult fogalmakat és ismertetni azok osztályozási rendszereit, továbbá szeretné ismertetni az elérhető adatokat és a mérési módszereket, amiből következtetéseket vonhatunk le az internet-használatra vonatkozóan. Az írás első része filozófiai megalapozást nyújt ahhoz, amit a második rész következtetéseihez a szerző véleménye szerint ismerni ajánlott.
Miért lehet erre szükség? Újságcikkekben, és a HTE Hírlevél előző számában is megjelentek olyan mondatok, hogy „ma a világon x millió az internetezők száma”. A fenti mondat értelmezési igényének eredményeként született meg ez a cikk. Először megkíséreljük bebizonyítani, hogy szabatos, általános érvényű igaznak feltüntetett mondat kijelentésétől jobb tartózkodni, másodszor kísérletet teszünk az internet-használat differenciáltságának felvázolására. Ezek a jövőben – reményeink szerint – képessé teszik az olvasót értelmes kérdések feltevésére, ha legközelebb ilyen állításnak látszó kijelentéssel találkozik. Példánknál maradva, a szerző szerint értelmes kérdés az lehet, hogy „a lakosság hány százaléka hallgatott rádiót interneten?”, a többi hasonló típusú kérdéssel együtt.
1. Wikipédia [1]: „A fogalmak dolgok, tárgyak, személyek tulajdonságai, közöttük fennálló vélt vagy valós kapcsolatok, összefüggések (relációk). A fogalmak, illetve ezek közti viszonyok a rendszeres vagy tudományos gondolkodás tárgyai. Fogalom tulajdonképpen minden, amit állítani lehet. A fogalom maga máig filozófiai viták kereszttüzében áll, ily módon nem tisztázott teljes mértékig, hogy mit kell értenünk alatta, értelmezésére számos elméletet vázoltak fel. Vannak azonban a fogalmak működését bizonyos határokon belül jól leíró elméletek, melyek kikerültek a filozófiai diskurzusból és hatékony alkalmazásra találtak a logika, a nyelvészet, az informatika és a deduktív tudományok területén.”
2. Kondicionális (ha ... akkor) [2]: „ha a Föld kocka alakú, (akkor) a tengervíz édes” mondat igaznak számít, s ezt a köznapi gondolkodás vonakodik elfogadni.
Térjünk vissza fogalmainkhoz, és hagyjuk meg a vitát a filozófusoknak, társadalomfilozófusoknak. Legegyszerűbbnek látszó fogalom az „internet” de két éve még ezt se tudtuk széles körben biztosan [3], hogy mi is ez. Az nyilvánvalóvá vált 1989 óta, hogy nem lokális hálózat, mert azokat igen jól megismertük addig [4], itt ez a fogalom nem ismert. Ismét kérdezzük meg a wikit [5]:
„Az internet egy nemzetközileg elterjedt, angol eredetű szóból ered (internetwork), magyarul: >hálózatok hálózata<. Az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely számítógép-hálózatokat fog össze.”
Mit mond erről a felsőoktatás [6]?
„Az Internet (Internetworking System) számítógépes hálózatok világhálózata (ún. metahálózat), amely behálózza az egész Földet, ösz-
szekapcsolva kormányzati, katonai, kereskedelmi, üzleti, oktatási, kutatási, és egyéb (pl. nonprofit) intézményeket, valamint egyéni felhasználókat. Az Internetre különböző méretű és kiterjedésű hálózatok kapcsolódnak több szinten, hierarchiát alkotva. A legmagasabb szinten levő ún. gerinchálózatok nagy sávszélességű és rendszerint nagy területekre kiterjedő kommunikációs hálózatok, amelyeket többnyire erre a feladatra szakosodott cégek üzemeltetnek. A hierarchia következő szintjén állnak az ún. tranzithálózatok, amelyekre példa egy olyan városi hálózat, amely az adott település nagyobb intézményeinek helyi hálózatait köti össze. A hierarchia legalsó szintjén állnak a véghálózatok, az egyes intézmények helyi hálózatai. Az egyéni felhasználók otthoni számítógépei csak egy ún. internet-szolgáltatón keresztül kapcsolódhatnak az Internetre. Az internet-szolgáltatóhoz való kapcsolódásra azonban több lehetőség van (pl. telefonvonalon, modemmel vagy a helyi kábeltévé kábelein keresztül).”
Láthatjuk, hogy egyrészről tehát nincs teljes egyetértés a fogalom meghatározása körül, pontos definíciója ennek a szónak ma még (mindig) nem alakult ki, de a fogalmak tartalmilag azért nagymértékben fedik egymást, kisebb-nagyobb eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt. Egyezzünk meg abban, hogy jelen környezetben az „internet” szó alatt az alábbiakat fogjuk érteni:
Internet: olyan rendszer, mely lehetővé teszi bármely két számítógép összekapcsolódását tekintet nélkül azok elhelyezkedésére, fizikai architektúrájára vagy logikai működésére.
Munkadefiníciónkban tehát az internet alábbi jellemzőire fókuszáltunk:
a) rendszer (azaz hardver- és szoftver-elemek ösz-
szessége, és van olyan háttér-szegmense, mely az összekapcsolódás lehetőségét folyamatosan biztosítja),
b) lehetőséget kínál (nem kötelező és nem állandó),
c) alapvetően számítógépek (ma leginkább Neumann-elven és a jövőben esetleg nem Neumann-elven működő program-végrehajtó IKT eszközök) összekapcsolására szolgál (de nem minden összekapcsolási módszer lesz internet),
d) az összekapcsolás nem függhet
1. a számítógépek fizikai elhelyezkedésétől (az űrállomásokról vajon nem lehet internetezni?),
2. a számítógépek fizikai felépítésétől (architektúrájától), tehát bármilyen felépítésű, processzorú, memóriájú stb. számítógép számára lehetőséget kell biztosítania az ösz-
szekapcsolódásra,
3. a számítógépeken futtatott szoftverektől (logikai működés), azaz bármilyen szoftver-rendszert működtető eszköz számára lehetőséget kell biztosítania az összekapcsolódásra,
4. és az egyes számítógépek egyedi vagy rendszerben való működtetésétől (azaz akkor is hozzá kell tudnunk kapcsolódni egy számítógéphez, ha az történetesen száz másikkal alkot egy rendszert). Ebből azonnal következik, hogy egy kapcsolat-teremtésben akár több számítógép is szerepet játszhat mindkét oldalon, aminek a kapcsolódás tekintetében irrelevánsnak kell lennie.
A fentieknek van egy fontos következményük, hogy a számítógépeken tárolt adatokra nézve nem ad semmilyen támpontot, illetőleg csak anynyit foglal magában implicit módon, hogy az összekapcsolódott számítógépeken az adatok előfordulása is lehetséges.
Következő kérdés az, hogy amikor azt mondjuk, hogy „internetezek”, vajon mire utalunk? Egy hardver-eszköz használatára? Nem valószínű, de a mai sztereotipikus internetező egy asztali számítógép felett görnyedező kigúvadt szemű emberke, ami nem feltétlenül fedi a valóságot. Azonban kétségkívül valamilyen hardver-eszköz használata szükséges az internetezéshez. Akkor valamely szoftver-eszköz használatát nevezzük „internetezésnek”? Nem, hiszen sokféle eszközt használunk alkalomadtán, böngésző, telefónia, médialejátszó, fájl-letöltő – sokszor együtt vagy egymás után is. Akkor adat-szerzésre gondolunk? Sokszor tényleg ez a cél, de nem minden esetben. Pl. az „Utolsó vacsora” című Leonardo Da Vinci képet nézegetve nem az adatszerzés a legfőbb gondolatunk feltehetően [7], de felmerül itt a kérdés, hogy van-e internetezés adatletöltés nélkül? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, folytassuk a kérdések feltevését: az is lehet, hogy adat-feltöltésre utalunk? Nos, ma már többször előfordul ez is, de a feltöltés és a letöltés közötti aszimmetria általában jellemző ránk, a letöltés javára. Akkor hát mit jelent az „internetezés” fogalma?
Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, és merítsünk ötletet az alkotóktól. Az alapvető célkitűzés az volt, hogy ha valahol van számítógépes kapacitás, akkor azokhoz – jól kiépített kommunikációs kapcsolatokon keresztül – bárki hozzáférjen, és erőforrásként vagy közös munkafelületként használhassa [8]. Ebből következik, hogy egyrészről adatokat kellett tárolni, feldolgozni, továbbítani, de az ezekhez szükséges tároló- számítási- és továbbítási kapacitásokkal együtt. Műszakilag azt jelenti az „interneten lenni”, hogy egy gép ismeri a TCP/IP (Transmission Control Procotol) protokollt [9], van IP (Internet Protocol) címe és az interneten lévő bármelyik másik gépnek képes IP csomagokat küldeni – a hálózati szakemberek „Bibliája” [10] szerint. Ugyanitt az internet hagyományos értelmű alkalmazását az alábbi négy fő területben jelölik meg: e-levél, hírek, távoli bejelentkezés, fájl-transzfer.
Ezeknek és az „adat” BS7799-ben [11] adott definíciójának felhasználásával – és pici absztrakcióval – most már meghatározhatjuk az „internetezés” fogalmát is, természetesen ismét csak jelen keretek között:
Internetezés: az internet valamely elemének vagy elemeinek felhasználása adatok tárolása, feldolgozása vagy továbbítása céljából.
Ez a definíció a szerszám-használat szintjén mozog, hiszen a szerszámról ad leírást, de nem mond semmit a szerszám-használat okáról, vagyis arról, hogy melyik társadalmi-emberi folyamat részeként történt az internetet-használat. Ez tökéletesen megfelelőnek tűnik az „internet-használat” vizsgálatához, és számadatainak értékeléséhez. Esetünkben tehát egyenértékű a számtalan internet-használati forma, a mobiltelefonos hírolvasástól a notebookos e-mailezésen át az asztali gépes böngészésig, és a blogolásig bezárólag.
Mi szükséges az internetezéshez? Azt már megállapítottuk, hogy egy számítógép. A számítógépnek továbbá szüksége van egy kommunikációs csatornára is, hogy képes legyen csatlakozni más számítógépekhez. Ennek a kommunikációs csatornának az elemei lesznek hálózati értelemben az internet elemei. Az internetező szándéka azonban nem a hálózati technológia felől jelenik meg, általában a felhasználók nem kimondottan IP-csomagokat akarnak küldeni, hanem „internetezés” alatt a fenti négy terület valamelyikét szeretnék használni, valamely célú tevékenységük részeként.
Ennek megfelelően az internet, mint rendszer részeit az alábbiakban határozhatjuk meg, a hálózati hierarchiát figyelembe véve:
1. Végfelhasználói eszközök: asztali gép hálózati csatolóval, noteszgép hálózati csatolóval, netbook, PDA (Personal Digital Assistant, személyes digitális segédeszköz), mobil-telefon, IP-címmel rendelkező, bármely kommunikálásra képes eszköz (pl. web-kamerás riasztó).
2. Kommunikációs eszközök: útválasztó forgalomirányító (router), domain name system (DNS), gerinchálózatok (nagy kiterjedésű és összekapcsolt).
3. Szolgáltató eszközök: web-szerverek, fájl-szerverek, tranzakciós szerverek, adattárházak, keresők, e-mail hálózat (mail szerverek).
A folyamat során tehát a végfelhasználó el akar érni valamely szolgáltatást, ami egy- vagy kétirányú adatkommunikációt feltételez, és ennek segítségével akarja megoldani feladatait. Itt is hangsúlyozzuk az informatikai eszközök szolgáltató szerepét [12].
Példák a kommunikáció irányaira:
1. Egyirányú kommunikációra: e-mail küldés, hírolvasás, zene letöltés, film letöltés, kép feltöltés.
2. Kétirányú kommunikációra: keresés keresőoldalon, hitelesítés utáni letöltés, interaktív játék, csevegés.
Mikor mondhatjuk tehát, hogy valaki használja az internetet? Akkor, ha a fentiek közül bármelyik szolgáltatást (életében legalább egyszer) igénybe veszi. Erre vonatkozóan rengeteg differenciálatlan és differenciált kérdést lehetséges feltenni, amelyekre adott válaszok önmagukban nem feltétlenül lesznek értelmezhetőek abban a mélységben, amelyben szeretnénk. A mélységi válaszok további differenciálási kérdések vizsgálatát igénylik. De meg lehet-e különböztetni az internethasználatot más dimenziók mentén? Próbálkozzunk a használat módjának, mélységének és gyakoriságának a vizsgálatával.
Internet-használati mód alatt azt a technológiai módszert értjük, amely segítségével a felhasználó az IP-címmel rendelkező eszközével az internetre kapcsolódik. Az NHH tanulmány szerint [13] 2008-ban az alábbiakat különböztethetjük meg: kábel (tv-társaságon keresztül), vezeték nélküli, mobil szélessáv, mobil keskenysáv, analóg modem, ISDN, ADSL.
A 2008-as felmérés adatai szerint 2007-ben a leggyakoribb hozzáférési mód kábel (39%) és ADSL (45%) volt. A mobil internet előretörése figyelhető meg 2008-ban, és folytatódik 2009-ben is, mindezt a mobilitás egyre erősödő igénye indokolja, indokolhatja.
A módba is beleérthetjük, de külön is vizsgálhatjuk a helyszínt, ahol az internet-használat történik. Otthon, barátoknál-ismerősöknél, munkahelyen, iskolában, nyilvános ingyenes és fizetős hozzáférési pontok (éttermek, internet-kávéházak).
A helyszínek ismeretében is van értelme a gyakoriságot firtató kérdéseket feltenni, hiszen lehet, hogy valaki elvből nem internetezik kávéházból, vagy valamely más helyszínről. A helyszínek közül a legnépszerűbb azonban az otthon és a munkahely – az iskola előtt, ezen felmérés alapján.
Mit értünk internet-használati mélységen?
Az interneten elérhető szolgáltatások, információ-tartalmak nem egysíkúak, hanem felbonthatók – most önkényesen – az alábbi dimenziók szerint:
1. Kereshetőség
a) kereshető, indexelt (becslések szerint a világháló 5-10%-a)
b) nem kereshető, nem indexelt (a többi)
2. Felhasználási díj
a) ingyenesen letölthető
b) személyes adatokért cserébe letölthető
c) pénzért (cserébe letölthető, olvasható
i. előfizetés
ii. egyszeri díj
3. Előállíthatóság
a) statikus, folyamatosan rendelkezésre áll
b) dinamikus, a kérés időpontjában áll elő a kívánt tartalom
A kereshetőséghez hozzáfűzzük, hogy a különböző keresők nyilvánvaló módon nem birtokolhatják az internet összes adatának az index-tábláját – a dinamikus tartalom-előállítások miatt ez nem is lehetséges, hanem a teljes halmazból egy részhalmazzal dolgoznak. [15]-ből is látható, hogy egyik kereső például 51 millió oldallal, másik 31 millió oldallal dolgozik, míg a harmadik képes keresni e-mailekben is – tehát igenis értelmezhetőek a különbségek a keresők között. Attól függően lesz egy kereső „jó” vagy „rossz”, hogy az általa birtokolt információkból először is tud-e választ adni a feltett keresési kérdésünkre, másodszor a válasz minősége mennyire megfelelő, harmadszor a válasz találati sorrendje mennyire van elöl a találati listában – a kérdések feltevésének bonyolultságán vagy egyszerűségén túlmenően. Láthatóan tehát jó keresőt működtetni sem egyszerű dolog.
Megjegyezzük, hogy a dimenziók között lehetnek összefüggések, nyilván az ingyenesen letölthető tartalmak többsége kereshető – vagy azzá tehető, míg a nem ingyenes tartalmak többsége valószínűleg nem is kereshető, csak egy szűrőn keresztül lehet hozzáférni, a szűrőn itt azt a forrást értjük, ahonnan megtudjuk, hogy létezik ilyen tartalom. A felhasználás során azonban a mélység értelmezhető, használták már azt a fogalmat, hogy „mély-internet”, a triviális módon nem elérhető internetes tartalmak megjelölésére.
Végül az internet-használat gyakoriságát abban mérhetjük, hogy a felhasználó hányszor fordul az internethez, hányszor kapcsolódik hozzá. Ezt a [13] felmérés az alábbiak szerint kategorizálja: napi, heti, havi, ritkábban mint havonta egyszer, soha.
A gyakoriságra való kizárólagos rákérdezés azonban azt a veszélyt rejti, hogy elveszítjük a helyiségekre, a szolgáltatásokra, a használati szokásokra vonatkozó differenciálási lehetőséget – amit csak akkor javasolt megtenni, ha tényleg ez a cél. Ha viszont differenciált válaszokat akarunk kapni, akkor nyilván megfelelő kérdéseket is kell feltenni.
Ehhez egy különleges kitekintést nyújt [14], amely egy 1999-ben készített kutatás alapján tárgyalja a diákok internet-használati szokásait. Csak érdekesség képen megjegyezzük, hogy aki 1999-ben elsős gimnazistaként vett részt a felmérésben (9. osztály), az ma már pályakezdő diplomás, vagy pár éve dolgozó főiskolai végzettséggel rendelkező huszonévesként vehetett részt a 2008-as NHH-s felmérésben. A diák-felmérés nem reprezentatív, mert olyan intézmények kerültek tudatosan a mintába akkor, amelyekben az informatikai eszközök használatának már kialakult valamilyen hagyománya. Megismétlem, mert súlyos megállapítás ez: 1999-ben a vizsgált – nem reprezentatív – 7 iskola 1590 tanulójában már kialakult az informatikai eszközök valamilyen hagyománya! És azóta eltelt 10 év...
Elérkezett az idő, hogy most már megvizsgáljuk az internet-statisztikák adatait, és az ezek alapján hozott megállapítások tartalmát is. Mit kezdjünk tehát „a világon 1 milliárd internetező van” [17] vagy a „a világon 1,5 milliárd internetező van” [16] megállapításokkal? Az világos, hogy másfél milliárd kérdőív nem érkezhetett vissza az adat közzétevőjéhez, de hát erre nincs is szükség, hiszen a statisztika tudománya régóta ismeri a mintavételi eljárások és a hibahatárok közötti összefüggéseket, azaz a matematikai statisztika [18] módszert ad, hogyan lehet egyetlen minta alapján következtetni a populáció paramétereire, eloszlására. Példának okáért – anélkül, hogy nagyon belemélyednénk a rejtelmekbe – egy teljesen véletlenszerű minta mintavételi hibája a minta számossága négyzetgyökének reciprokjával arányos, és érdekes, hogy nem függ a teljes populáció számosságától. Ez egy 100 darabos minta esetén 10%, 1000 darabnál már 3,16% mintahiba értéket jelent (azaz ha meg tudunk kérdezni 1000 embert Magyarországon bármiről, akkor ismerjük a magyar társadalom véleményét is közel 97%-ban).
A kérdés csak az, hogyan biztosítunk teljesen véletlenszerű minta-halmazt, illetve ha ez nem járható út, hogyan kell az eredményeket korrigálni a 99,9%-ban valószínűsíthetően helyes végeredmény elérése érdekében. További érdekesség, hogy „kivételek” 0,1%-ban természetesen 99,9%-ban helyes eredménynél is lesznek, de pont ezek azok, melyek „erősítik a szabályt”. A statisztikai tudomány egyik csúcsaként álljon itt az az eset, amikor 1998 közepén a mintegy 5000 nepáli internethasználóról készült egy felmérés 100 fős mintán, melyből 12%-os eredmény (tehát 12 fő válasza) elegendő volt az általánosításhoz [19]. Nem igaz tehát minden esetben a „minél több, annál pontosabb” elv sem.
Biztonsági szakember a biztonsági auditoknál használatos mintavételezési technikákat tudja felhasználni az előbbi statisztikai adatok értelmezésében. Ehhez segítségül a Computer Security Handbook [20] vonatkozó fejezeteit használjuk fel most. Először a statisztikai leírás eszközeit alkalmazva kialakítjuk a szükséges osztályokat és az osztályokhoz tartozó gyakoriságokat meghatározzuk. Ezek után a tendenciákat meg lehet határozni, átlagolni és medián-értékeket (sorban a középső) kiszámolni is lehet. A szórás a következő érték, amit érdemes meghatározni, nyilván kisebb szórással pontosabb adathoz is juthatunk. Variancia, átlagos eltérés a következő statisztikai adat, aminek segítségével pontosabb képet akarunk kapni a vizsgált populációról. A közölt eredmények ekkora eltérése (1 milliárd, 1,5 milliárd) már statisztikailag is lényegesnek számít, a mintavételezés nagyságának eltérésével ez aligha magyarázható, másnak kell a háttérben lenni. Az adatok forrása, illetőleg a forrásadatok összegzése, és időbeli eltolódása lehet itt a kulcs – az eltérés pontos okáról információt nem sikerült fellelni.
A statisztika-óránk végén említésre méltó az, hogy a populációról létező jelenlegi ismereteink és a minta tulajdonságai alapján tudunk még következtetéseket levonni a teljes populáció tulajdonságaira, nyilván a tudás mértéke és az eredmény pontossága között fennáll némi összefüggés, de ez is csak egy bizonyos határig igaz. És hát különböző próbák, hipotézis-tesztek állnak még rendelkezésre a teljes populációra vonatkoztatott állítások pontosságának növelésében.
Látható tehát, hogy sokszor komoly matematikai apparátus rejlik egy-egy állítás mögött. Kedves példám, aminek a nyitjára majd 20 évvel később jöttem rá, Erdős Pálhoz kapcsolódik. A matematikusok definiálták az Erdős-számot, amely szerint 0 az Erdős-száma Erdős Pálnak magának. 1 azoknak, akiknek van közös cikkük Erdős Pállal, 2 azoknak, akiknek nincs közös cikkük Erdős Pállal, de akiknek van közös cikkük olyanokkal, akikkel van közös cikke Erdős Pálnak, és így tovább [21].
Nehéz magas Erdős-számot találni, azaz kevés
– ha egyáltalán létezik – olyan matematikus, akinek az Erdős-száma magas. Elgondolkodtató ez a megállapítás, milyen „tételekkel” tudjuk ezt azonban
– csak így szavakkal – igazolni?
1. a matematikusok számossága az emberiséghez képest kicsi,
2. azok a matematikusok, akik publikálnak, jobbára ismerik egymást,
3. a matematikusok (együtt) publikálási hajlandósága nem egyenletes,
4. bármely két ember közötti kapcsolat a világon felépíthető legfeljebb 6 kézfogással [22].
Első megközelítésben azt gondolom, hogy minden megállapítás a magas Erdős-számok létezésének ellenbizonyítékai, alaposabb bizonyításra jelen keretek között nem vállalkozhatunk.
Láthatjuk, milyen problémákba ütközünk akkor, ha egyetlen általános megállapítás igazságtartalmát meg akarjuk érteni, de remélhetőleg most már együtt elmondhatjuk, hogy „tudom, hogy nem tudok semmit” – Szókratész szavaival [24]. Ha pedig elkezdjük boncolgatni a kérdést, olyan differenciálási igények lépnek fel azonnal, amelyek végül elvezetnek az általánosítás speciális eseteinek kialakításához – de mindehhez idő és gondolkodás szükséges. „Önkéntes másodközlő” rengeteg van, állítja Z. Karvalics László [19], de a gondolkodva befogadás, a megértés – úgy tűnik – ritka kincs manapság. Ennek hiányában azonban összekeverhetővé válnak a vélemények és a tények, és nincs rosszabb, mint ha vélemények alapján hozzuk meg mindennapi döntéseinket – a tények ismeretének hiányában.
A cikk címére visszatérve, elfogadhatjuk, hogy a világon él másfélmilliárd olyan ember, aki legalább egyszer használta már az internet-szolgáltatásokat, de kétkedéssel kell fogadnunk azt, hogy másfélmilliárd ember az internet minden szolgáltatását naponta használja. Azt is elfogadhatjuk, hogy létezik olyan ember minden internet-szolgáltatáshoz, aki azt aznap használja, de abban már kételkednünk kell, hogy létezik-e olyan ember, minden internet-szolgáltatáshoz, aki azt mindennap használja. Erre a következtetésekre adnak jogot a cikkben leírtak és megismertek. Ettől szofisztikáltabb válaszhoz mélyebb információra van szükség – ez nem áll jelen pillanatban rendelkezésre, a téves általánosításoktól pedig a tartózkodás erősen javasolt.
Természetesen az általánosításoknak és az egyszerű „igen/nem” válaszoknak is van létjogosultságuk egy oktatás folyamán vagy alkalomadtán, hiszen nem minden esetben kívánunk tudóssá válni az adott területen egyetlen kérdés kapcsán – de a megértésnél alább lehetőleg ne adjuk. Ebben próbált segítséget nyújtani ez a cikk is.
CISA NJSZT Információrendszer ellenőrzési szakértő
Elektronikus aláírással kapcsolatosszolgáltatási szakértő
e-mail: perdosi@chello.hu
[2] Ruzsa Imre: Logikai szintaxis és szemantika
1. kötet, Akadémiai Kiadó, 1988
[3] Vámosi Gergő: Szinte senki sem tudja, mi az internet? (2007.09.05)
http://www.origo.hu/techbazis/internet/20070905-korkerdes-mi-az-az-internet.html
[4] James Martin, Kathleen K. Chapman: Lokális hálózatok 1992 (Eredeti kiadás: Local area network 1989, Prentice-Hall International Ltd.
[5] Wikipédia: Az internet (http://hu.wikipedia.org/wiki/Internet)
[6] Dr. habil. Boda István tanszékvezető egyetemi docens, főiskolai tanár: Az internet használata, óravázlat és feladatok (http://www.inf.unideb.hu/~bodai/internet/index.html)
[7] Leonardo Da Vinci: Utolsó vacsora (nagy felbontású képe)
http://www.haltadefinizione.com/magnifier.jsp?idopera=1
[8] Z. Karvalics László: Fogpiszkáló a hálózaton,
Prím Kiadó, Budapest, 2000.; ISBN: 963 00 4892 2; Boszorkánymesterek (pp. 290)
[9] RFC 791: Postel, J. (ed.), „Internet Protocol - DARPA Internet Program Protocol Specification”, RFC 791, USC/Information Sciences Institute, September 1981. RFC 793: „Transmission Control Protocol – DARPA Internet Program Protocol Specification”, RFC 793, Defense Advanced Research Projects Agency Information Processing Techniques Office, Information Sciences Institute University of Southern California, September 1981.
[10] Andrew S. Tannenbaum: Számítógép-hálózatok, Panem-Pentice-Hall, 1999.
[11] British Standard 7799-1:2000 IT Code of Practice for Information Security Management”
[12] ITIL v3 Information Technology Infrastructure Library
[13] Internethasználati szokások 2008 (Tárki, Ithaka); http://nhh.hu/dokumentum.php?cid=16023
[14] Török Balázs: A diákok számítógép-használati szokásai – internetezés és elektronikus levelezés
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2001-07-it-Torok-Diakok
[15] Keresés a keresőkben http://www.agria.hu/keresok/index.html
[16] Internet World Stat http://www.internetworldstats.com/stats.htm
[17] HTE Hírlevél 2009/4. Egymilliárdan internetezünk cikk
[18] Matematikai statisztika jegyzet, összeállította: Dr. Cseh Sándor;
http://www.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/atfk/tematikak/MATEMATIKA_TERM.TUD._TANSZEK/temtan/Matematikai_statisztika_jegyzet.doc
[19] Z. Karvalics László: Fogpiszkáló a hálózaton, PRÍM Kiadó, Budapest, 2000. ISBN: 963 00 4892 2 (pp.227.)
[20] Seymour Bosworth-M.E.Kabay: Computer Security Handbook 4. edition, John Wiley&Sons, Inc. 2002. ISBN: 0-471-41258-9
[21] Staar Gyula: A megélt matematika, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. ISBN: 963 282 174 2
[22] Networkshop 2008, Dunaújváros; https://nws.niif.hu/ncd2008/index.htm a pontos előadás, ahol ez elhangzott, már nem ismert)
[23] Szókratész módszerei: „Tudom, hogy semmit sem tudok”. http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B3krat%C3%A9sz