Történeti visszatekintések a Szenior Klubban
Az idő kerekét ezután Bartolits István forgatta visszafelé további negyven évvel és egy történeti áttekintést adott a HTE magalakulásáról és az eltelt időszak történetéről. A résztvevők a kezdetektől áttekinthették a civil szervezet elnökeinek, főtitkárainak és a titkárság vezetőinek a kronologikus felsorolását, az egyesület székhelyének a változását és a HTE díjainak a történetét. Külön blokk foglalkozott a Híradástechnika folyóirat történetével, főszerkesztőivel és a lap nevének a változásaival, kitekintve a 2009-es változásokra is. Az előadás bemutatta a kiemelkedő konferencia-sorozatokat is.
A továbbiakban a főtitkárhelyettes beszámolt a jubileumi év eddigi eseményeiről, a január 27-i ünnepi Elnökségi Ülésről, a HTE-t bemutató videofilm terveiről, amely egy kerekasztal-beszélgetés formájában idézi a múltat, bemutatja a jelent és gondolatokat fogalmaz meg a jövőre vonatkozóan is. Bemutatta a HTE 60 éves történetét feldolgozó könyv tervezett tartalmát is, amely több mint 150 oldalon próbálja mindazt összefoglalni, ami az Egyesület történetéről, életéről összegyűlt kutatások, visszaemlékezések és korabeli dokumentumok alapján. A könyv, melynek szerkesztését magára vállalta, minden eddiginél részletesebben igyekszik feldolgozni az elmúlt 60 év történetét, mert erre az idő előre haladtával egyre kisebb lesz a lehetőség. Külön fejezet fogja bemutatni az Egyesület, a folyóirat, a TMMB történetét, lesznek benne összefoglaló visszaemlékezések a patinás konferenciasorozatokról és néhány személyesebb esszé is megjelenik majd benne egy-egy szakosztály, klub működéséről visszaemlékezések formájában. Az előadó kiemelte, hogy akinek most támad kedve hasonló visszaemlékezések megírására, azok számára a Híradástechnika folyóirat hasábjai továbbra is a rendelkezésére állnak, hiszen lesz még az egyesületnek kerek évfordulója a jövőben is, érdemes tehát tollat, klaviatúrát ragadni a múlt megörökítése céljából ezután is.
Végezetül beszámolt a Jubileumi Kongresszus előkészületeiről, amelyre november 4-én Budapesten kerül sor és a teljes jubileumi év kiemelt eseménye lesz. Ekkorra elkészül a már említett film a Digitális Mozgó Világ Klub jóvoltából, megjelenik a könyv és ezen a rendezvényen kerül átadásra a 60. évfordulóra alapított jubileumi kitüntetések többsége is.
A résztvevők közül többen – pl. Mészáros Sándor, a Vákuumtechnológiai Szakosztály korábbi vezetője, Szőnyi István, a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének az ifjúsági tagozatát a BME-n megszervező vezetője – segítettek a hajdani történelem egy-egy tégláját a helyére tenni.
Az előadó befejezésül megköszönte a felajánlott segítséget és még egyszer bíztatta a jelenlévőket emlékeik leírására, hogy a HTE-nek ne csak jövője, hanem a lehető legteljesebb múltja is ki tudjon rajzolódni a következő kerek évfordulókra.
Nemes László szakosztályvezető kiemelte a HTE szerepét az eltelt 60 év alatt a hazai híradástechnika, majd később a távközléstechnika megteremtésében, amelyet az Egyesület keretében a tudományos élet, a hazai híradásipar és a szolgáltatók kiváló mérnökei közösen vittek előre a mai technikai szintre.
A szakosztályvezető a tagság egyetértésével további széleskörű segítséget ajánlott fel a 60. éves jubileumi kiadvány elkészítéséhez.
szakosztályvezető
dr. Bartolits István
főtitkárhelyettes
(a 60. éves jubileumi bizottság vezetője)